Neither with you without you - James & Prue

Miért ennyire unalmas a suli? Miért kell bejönnöm? Miért nem aludhattam ki magam rendesen?
Így jár aki másnapos. De nem bírok sosem kimaradni egy buliból sem, egyszerűen nem megy. Annyira az életem részévé vált, hogy nem tudom leszokni. Pedig sokan mondták, ha így folytatom, mehetek az intenzív osztályra, vagy akár egyenesen a temetőbe. Nem járhatnak messze az igazságtól, hisz a züllés minden módját űzöm. Dohányzok, iszok, füvezek, és féktelen bulikból a másikba esek. És egyszerűen nem bírok leállni.
Mégis, most kénytelen vagyok a suli padjait koptatni. Megfenyegetett az igazgató, ha még többször hiányzok, akkor bizisten kirúg, legyek akármilyen eszes is. Pedig eleinte még hagytam is, hogy versenyekre járassanak. Aztán rájöttem, az nem az én asztalom. Minden tanár azt mondja, nagy pazarlás egy ilyen gyerekért, de én csak megvonom a vállam és továbbállok. Nem igazán köt le. Folyton csak az unalmas monológok, amiket akár megtanulhatnék önszorgalomból a könyvből is. De helyette folyton csak lógok és nagylábon élek. Hogy miért olyan borzasztó mégis ez a nap?
Egyszerű... Úgy hasogat a fejem, hogy majd' szétrobban. Már alig várom az órák végét jelző csengőt, hogy elhúzhassak. Az sem érdekel, hogy a tanár folyton odaszólt órán, hogy vegyem le a napszemüveget. De ha most fény éri a szemem, meghalok... Egyszerűen túlságosan kockázatos még inkább növelni a fejfájásom. A padra borulva alszom át az összes órát, mire végre megszólal az utolsó csengő is. Elégedetten, de álmosan nyújtózok egyet, majd felállok a padból és a cuccomat összedobálva elindulok a biztos kiutat jelentő főbejárat felé.
Odakint ezerrel süt a nap, és a szemüveg ellenére is zúgni kezd a fejem. Lassan kettőt látok mindenből, így kénytelen leszek megállni az egyik kerítés mellett. Hogy annyira ne keltsek feltűnést, inkább nézelődni kezdek és próbálok normálisan állni, mintha csak várnék valakire. Talán tényleg megkegyelmeznek nekem és idejön hozzám az egyik kokós gyerek. Van pár alvilági figura, akiket látok magam mellett elhaladni. Mások meg nem mondanák róluk, hogy ők tulajdonképpen mit is csinálnak.
Beletúrok amúgy is zilált hajamba és tovább nézelődök. Talán ha kicsit jobban leszek, felpattanok a motorra és hazamegyek. Otthon van egy tabletta, ami jó a másnaposság ellen. Már bánom, hogy nem vettem be, feleannyira sem néznék ki pocsékul. De már késő bánat. Ahogy nézelődök és szokom a világosságot, kiszúrok a tömegből egy lányt. Ismerős az arca, de elsőre nem ugrik be, honnét. Talán egy buliból a sok közül. Talán. De nem biztos. Lehet, csak másnak nézem, mint aki. De nem megyek oda hozzá, csak őt szuggerálom. Kicsit mintha magányos is lenne, tisztára mint valami jókislány, aki anyuci kérését teljesítve jól viselkedik és példás tanuló. Áh, így jól megnézve már biztos nem abból a buliból való. Egy ilyen nem menne el sehova, csak begubózik a szobájába.
Valószínűleg feltűnt neki, hogy őt figyelem a napszemüveg mögül, mert rám nézett. Istenem, csak ne jöjjön ide. Nem kell nekem még a fejfájásom mellett egy hisztis lotyóval is bájcsevegnem. Nem szeretek stréberekkel jópofizni. Meg nem lenne épp előnyös, ha kiszúrná, hogy mennyire másnapos vagyok és emellett milyen pocsékul nézek ki. Az csak megártana a hírnevemnek, ha elpletykálná.

Neither with you without you - James & Prue Qpglle

A mai napom körülbelül ugyan úgy telte el, mint az összes többi. Reggel korán keltem, aztán miután minden reggeli teendőmmel elkészültem kimentem a házból, és rögtön a buszmegálló felé vettem az irányt. Mivel innen Brooklyn-tól elég nehéz lenne gyalog elmenni az Upper East Side-ig, kénytelen vagyok buszozni. Mint ahogy az általában lenni szokott a busz most is tele volt pletykás öregasszonyokkal, így én, mint egy rendes, jó kislány egész úton álltam, hogy ne kelljem azt hallanom, hogy Ezek a mai fiatalok.... Na igen...előfordult már egy párszor, hogy egyik vénasszonynak nem adtam helyet, mire a többiek elkezdték, hogy az Ők idejükben nem voltak a fiatalok ilyen szemtelenek, mint most. Blablabla. Kit érdekel, hogy mi vot az Ők idejében?
Mikor beértem a suliba, ismét végig kellett néznem, ahogy mindenki végig bámul rajtam. Amióta jobban figyelek a tanulásra és nem járok mindenféle hülye buliba, úgy viselkedik mindenki, mintha valamiféle fertőző betegségben szenvednék. A sok gazdag liba azt hiszi, hogy azzal, hogy semmibe vesznek sikerül elérniük azt, hogy elhúzzak ebből a suliból. Utálnak engem rendben. Őn is utálok sok mindenkit. És engem különben sem érdekel. hogy ki mit gondol rólam.
Az első órám az irodalom volt. Az az egyik kedvenc tantárgyam. Még három évvel ezelőtt abból is bukásra álltam, bár nem értem, hogy hogyan. Úgy sikerült mindig átmennem, hogy a szüleim agyon beszélték, hogy jobban fogok tanulni. Persze ez sosem lett így, de már mindegy, hiszen mostanra már a kedvencei közé tartozom.
A következő órám a matek volt. Ez az egyedüli olyan tantárgy, amit tiszta szívemből utálok. Hiába tanulom meg a sok hülye képletet, ha egyszer nem tudok vele mit kezdeni. A matekot érteni kell és nem tudni, én meg egyáltalán nem értem. Tehetek bármit akkor sem fogom megérteni. Soha.
Biosz és a törci órám elég lassan telt. Valahogy úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Mindkét órát nagyon szeretem, de ma kivételesen untam az egésszet. Bármennyiszer az órára néztem, azt láttam, hogy még egy örökkévalóság van hátra. De aztán vége lett és jött a tesi. Na igen...a másik olyan tantárgy, amit ki nem állhatok. Mindig bénázok benne, de amit a legjobban utálok az az, hogy örökké beállítanak kosarazni. De, hogy kosarazzak én, mikor még a saját árnyékomban is képes vagyok megbotlani és fejre esni? Már a tanárnak is csomószor mondtam, hogy nem nekem való egy sport az, de Ő úgyis a saját feje után megy.
Ahogy kiértem a suliból próbáltam minél gyorsabban átvergődni a tömegen, de valamiért nagyon lassan haladtam. Néha a suliba könnyebb bejútni, mint kijútni. Próbáltam kikerülni egy-két turbékoló bárt, de mindig volt valaki aki az utamba került. Nem is értem, hogy az enyelgést miért az iskolában csinálják....
Amikor már majdnem sikerült kiérnem észrevettem valakit, aki épp engem figyel. Ráadásul az a valaki nem más, mint James Spencer. Hát igen, Ő minden ami negatív hatással van az emebrekre. Ő egyszemélyben: a Drog, a Pia és a cigi. Nem véletlenül ismeri az egész iskola. Csak tudnám, hogy mit bámul már ennyire. Általában nem foglalkozok azzal, ha bámulnak, mivel megszoktam, de most valahogy kifejezetten idegsít. Aztán meg fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de elindultam felé. Mintha lenne bármilyen mondandóm is számára.
- Mit bámulsz?
Mihelyt odaértem fel is tettem ezt a nagyon de nagyon hülye kérdést. Milyen már az, hogy csak úgy idejövök hozzá és megkérdezem, hogy mit bámul. Vicces. Meg szánalmas. Te jó ég!!

Kinek: James ^^
Ez van rajtam: KATT

Ó de! Ez volt az első gondolatom, mikor a lány elindul felém nagy morcosan. Abszolute nincs kedvem vele kommunikálni, sőt senkivel őszintén. Valószínűleg már megismert még ilyen állapotban is, mert elég ismert vagyok a suliban a bajos ügyeim miatt. De az nekem csak jó, ha ismernek. Ismerjenek is csak minél többen, annál jobb.
Tekintetemmel figyelem, ahogy egyre csak közeledik, aztán megáll előttem és olyat kérdez, amire nem is számítottam. Őszintén szólva amilyen dacosan jött, kinéztem volna belőle, hogy felpofoz amiért "stírölöm". De nem, rosszabb. Komolyan hol vagyunk? Az óvodában? Kicsit lecsúsztattam az orromon a napszemcsit és ránéztem.
- Hozzám szólsz, kislány? - persze, ki máshoz, de annyira nem egy megszokott viselkedés ez, hogy muszáj volt megkérdeznem, nem csak én hallucinálok-e. Mert ilyen állapotban megesik az is.
- Jaj Prudi ne legyél már ennyire dedós. - jegyzem meg még mindig mérsékelten, színtelen hangon, de utána gúnyos nevetésbe kezdek. Na hát ez vagyok én, James Spencer, a nagy bunkó állat, aki örömmel tipor bele mások lelkébe. Ezek után már ne számítsak rá, hogy könnyen lekoptatom. Valószínűleg valamit visszavág és amilyen konok vagyok, nem hagyom és még inkább belegázolok. Voltak már úgyis rosszabb ügyeim, miért tennék most kivételt és játszanám a jó gyereket? Csak a kedvéért? Hogy kíméljem? Mert igen, tudok a titkáról. Az a kétajtós szekrény mindenkinek eldicsekedte, milyen könnyen elbánt vele. És hetekig ez volt a téma, csoda, hogy nem terjedt tovább. Kicsit sajnáltam is akkor, de látva ezt a változást, hogy leállt minden bulival és elkezdte hozni a jó formáját, valahogy elvette a kedvem az együttérzés legapróbb szikrájától is. Ő is csak olyan mint a többi kis stréber liba. Nem tudja mikor mit érdemes mondani.
- Látom megkergültél az után az eset után... - jegyzem meg fintorogva, majd visszatolom a szemüveget rendesen az orromra és a hátizsákom megragadva elindulok a bejárati kapu felé, őt meg teljesen levegőnek veszem, mint ha nem is vele társalogtam volna az előbb. Legkönnyebben így lehet csak megszabadulni a zavaró tényezőktől és ő az volt. Útközben egy pillanatra megálltam, hogy előszedjek egy cigit és meggyújtsam. Késztetést éreztem, hogy már megtegyem, mert egész nap elvonási tüneteim voltak. Most már teljesen mindegy, ha hamarosan kilépek az utcára.
Hosszasan vacakolni kezdtem az öngyújtómért a zsebemben, mire nehezen előhalásztam és meggyújtottam a szálat. A cigi füstölögve izzani kezdett, én pedig jó mélyen szívtam belőle.

Én hülye, én hülye! Mi a fenét képzeltem mikor idejöttem? Hogy mosolyogva közli, hogy nem is engem bámult? Gondolhattam volna, hogy ilyen lesz. Ilyen szemtelen, idióta. Mint minden más pasi is. Azt hiszi, hogy csak mert drogozik nagymenő. Én személy szerint semmi menőséget nem látok ebben, inkább csak sajnálom. Mert, ha valaki oda jut, hogy drogozzon, annak nagy baj van az agyával. Persze most úgy csinálok, mintha én mindig ilyen jókislány lettem volna, mint most. Tudom, hogy én is rengeteg butaságot csináltam régen, de droghoz soha nem nyúltam.
- Igen, hozzád szólok!!
Vágtam rá gyorsan csípőre tett kézzel. Tudom, tudom. Jobb lett volna, ha inkább azt mondtam, volna, hogy nem és lelépek. De nem. Én ehelyet tovább folytatom. Hát hol az szem? Miért pont vele kell itt társalognom? Miért kellett észre vegyem, hogy egem bámul, és mi a fenéért jöttem ide? Azért, mert valahogy mindig sikeül rossz helye lenne rossz időben. Mert az igenis rossz, ha egy ilyen James féllével beszélgetek. Abból semmi jó nem sülhet ki, és tuti, hpóogyha így folytatja felszed egy jó nagy pofont. Utálom, ha egy fiú pofátlan, márpedig Ő az.
- Lehet, hogy én dedós vagyok, de legalább nem vagyok oyan bunkó, mint Te! És ha kérhetlek ne szólits Prudinak!!
Utálom, ha ilyen hülye beceneveket adnak. Főleg, ha az aki adja egy alkoholista majom! Még soha senki nem szólított úgy, hogy Prudi! Te jó isten! Nagyon ajánlom, hogy többet Ő se hívjon így! Általában nem szeretek senkivel veszekedni, de ma nem vagyok valami jó hangulatomban.
Mikor ismét megszólalt elakadt a lélegzetem és a lábam, mintha a földbe gyökerezett volna. Rögtön rájöttem, hogy miről beszél. A francba!! És én még azt hittem, hogy senki nem tud róla! Szuper! Ha ez az idióta tudja, akkor biztosan más is. Nem bírná ez ki, hogy ne pletykálja el az első emberrel akivel találkozik. Szóval valamiféle pletyka tárgya lehetek és még csak nem is tudok róla. De könyörgöm! Az egész már 3 évvel ezelőtt történt. Most, mire már kezdem elfelejteni ezt az egésszet,újra felhozták. Úgy tudtam, hogy csak a bátyám, én, na meg az a pshihopata állat tudjuk ezt, erre meg kiderül, hogy mindenki tudja. Ez egyszerűen fantaztikus. Még csak az hiányzik, hogy anyáék fülébe is eljusson, hogy mi történt 3 évvel ezelőtt.
Dühösen összeszorítottam az öklömet, majd az ajkamba haraptam. Mit képzel ez magáról? Már épp ott voltam, hogy felképelem, mikor csak úgy, mintha ott sem lennék elindult, majd nem sokkal később rágyújtott egy száll cigire. Egy ideig csak bámultam, de aztán ismét elindultam felé. Egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül azt amit mondott.
Mihelyt utolértem megálltam előtte, és szúros tekintettel néztem rá.
- Mi...Mit mondál az előbb?
Na tessék! Egy újabb hülye kérdés! De muszáj volt feltennem. Mert valahogy abban bíztam, hogy csak félre értettem valamit, ami persze nem igaz. Pontosan tudom, hogy mit akart azzal a hülye megjegyzésével...

Kinek: James ^^
Ez van rajtam: KATT

- Jól értetted. - mormogom magam elé, mint aki már vagy ezerszer magyarázza el ugyanazt a dolgot egyugyanazon személynek. Kiborító, hogy az ilyen kis fruskák képesek csak azért visszakérdezni, mert tettetik a süketet. Annyira idétlen egy viselkedés.
- Szerinted az a nagydarab mamlasz nem dicsekedett el a hőstettével? - nézek rá ismét, miközben a napszemüveget a fejem tetejére biggyesztem. Kicsit hunyorgok, mert kegyetlenül bántja a szemem a fény, de ahogy szokom, jobban szemügyre veszem Prut.
- Melyik részét nem értetted, mikor mondtam? - mélyen beleszívok a cigimbe és rá fújom a füstöt. Mintha a hátamra se kívánnám, hogy vele beszélgetek. Egyszerűen csak egy hisztis kislánynak tartom, aki noha volt néhány nagyon rossz időszaka, úgy igazán sokat nem tapasztalt még.
- De hogy ne nyafogj arról, mennyire szemét vagyok, megjegyzem, hogy a fél suli röhögött, én inkább sajnáltalak. Azért az tényleg nem szép dolog, hogy kihasználta az erőelőnyét és letepert. Mert gondolom így volt. Vagy legalábbis így tudnám elképzelni. - kicsit elidőzök, hogy azt a pillanatot elképzeljem, aztán megint csak rá nézek.
- Ha akkor nem történik az, akkor most nem lennél ilyen igazán kiállhatatlan. Pedig nem vagy rossz lány Prudi. A bulikon figyeltelek néha, mikor még eljártál rá. Csinos vagy, el lehet veled beszélgetni, és akkor a jó időtöltést lecseréled az unalmas tanulásra. Komolyan megzakkantál. - sóhajtok, miközben vészjósló képpel meredek az égre. De visszabiggyesztem a napszemcsit az orromra és megkerülve a lányt elindulok. Már tényleg nem kell a társasága, csak jobban lefáraszt. Ha pedig utánam jön, nem tudom mit csinálok vele... de a plafont karmolásznám idegességemben, az biztos. Már a végkimerülés fenyeget és ha nem kapom össze, itt helyben is képes lennék bealudni, az meg egyértelmű burulással járna. Pru pedig... Nem tudom, hogy utánam jön-e reklamálni és kikérni magának az előbbieket. Mert tényleg elég szemét voltam vele, de csak mert hogy lekoptassam. Igazából nem lennék annyira bunkó egy lánnyal sem. Talán még vele sem. Sőt biztosan nem. Tényleg sajnáltam, mikor abba a helyzetbe keveredett. A helyében én már a föld alá süllyedtem volna, ő viszont összekapta magát és talpra állt, tanulni kezdett, a jegyei javultak. Én azt nem tudtam volna megcsinálni. De nem értek a női lélek bonyodalmaihoz, az nekem túl magas.