Making peace? Chloe and Eric

Már egy kerek hónapja olyan vagyok mint egy élő halott. Amióta Chloe elhagyott –megjegyzem megérdemeltem- a munkámba fojtottam bánatom. Nélküle olyan nehéz. Semminek és senkinek érzem magam. Már több módszert bevetettem azért, hogy kiverjem a fejemből. Miután nem válaszolt a telefonjaimra, az emailjeimre, a leveleimre, az SMS-eimre, és otthon sem találtam meg, elhatároztam, hogy végleg kiverem a fejemből. Az első próbálkozásom 3 nappal a szakításunk után volt. Egész éjjel a Pinc Cat Clubba tomboltam a modelljeimmel, leittam magam és az egészből annyira emlékszem, hogy Cailin mellett ébredtem fel. Pompás. Egész nap fejfájás gyötört így tényleg nem tudtam szerelmemre gondolni, de másnap ébredéskor újra magam előtt láttam azt az arcot, amiért az egész életemet felrúgnám. Azóta is minden reggel eszembe jut a vele töltött idő minden részlete. Felidézem bőre puhaságát, bódító illatát, csodálatos mosolyát és a szerelmét. Azt hiszem jobban meg kellett volna becsülnöm. Soha senkitől nem fogok akkora odaadó szerelmet kapni mint tőle, és én sem fogok senkit szeretni. Második szánalmas próbálkozásom a felejtésre a munkába temetkezés volt. Semmi másra nem gondoltam csak a fotózásra. Egész napos kemény fotózás után, jöhetett a vacsora az Art Gallery igazgatójával, kulturális vezetőjével, modellekkel és még divattervezőkkel is. A legújabb projektem lényege az, hogy a galériámat összekötjük egy divat bemutatóval. Ez is a fantasztikus csapatomnak köszönhető, ők látnak el ötletekkel. Ez a próbálkozási kísérletem sikerrel járt, mert négy kerek napig ki tudtam verni a fejemből Chloet, de a szívemből nem. A harmadik próbálkozásom a legszánalmasabb. Két héttel ezelőtt érett meg bennem az ötlet. Mivel az egyik modellem a vörös szépség: Jessica halálosan szerelmes belém miért ne járhatnék vele? Azt gondoltam, hogy van annyira jó, hogy feledteti velem elveszített szerelmem, de nem igazán sikerül neki. Már két hete folytatok vele valamilyen viszonyt, de gyakran eszembe jut az a lány, aki a legfontosabb számomra. Még most is. Azon a végzetes napon, amikor Chloe kidobott még reménykedni tudtam abban, hogy megbocsát. Virágot vettem, levelet írtam és kínai kaját rendeltem, mert tudom, hogy imádja. Reméltem, hogy minden jóra fordul, de nem így lett. Megbocsáthatatlanul megbántottam őt. Mielőtt végleg magára hagytam még az ágyra letettem a nyakéket, amit Olaszországból hoztam. A következő néhány napban megszállottként kerestem, de nem találtam sehol. Összetörtem. Fél embernek éreztem magam nélküle. Egy senkinek. A lelkiismeretem pedig nem hagyott nyugodni. Egyszerűen nem tudtam megbocsátani magamnak. Aztán jöttek az italos esték, a nőzések és a munka.

Most pedig a Volvómmal száguldozok Hamptonba a barátnőmhöz. Barátnő…milyen tág fogalom ez. Jessica tényleg csak a barátnőm. Nem érzek iránta semmit. A fellángolás legapróbb jelét sem. Ha nem hív fel nem jut eszembe, ha nem keres nem keresem. Csak vele vagyok, mert el akarom feledni azt az embert, akit megbántottam. Vagyis nem akarom, de megértem, ha látni sem bír. Teljes mértékben megérdemlem.
Már tegnap óta tervezzük Jessicával, hogy ma leutazok Hamptonba – ahol él- és együtt ünnepeljük meg a 20. születésnapját. Igazából semmi kedvem nincs vele ünnepelni, de ennyit megérdemel. Úgy tervezte az estét, hogy együtt tombolunk a kedvenc Klubbjában, majd reggelig viháncolunk. Hát legyen. Én nem vagyok semmi jónak elrontója. Gyorsan összeállítottam az ajándékát, ami egy róla készült képekkel teli fotóalbum. Gyönyörködjön magában.

Lefékezek a White Horse nevezetű szórakozóhely előtt, ahol máris megpillantom várakozni Jessiet. Nagyon dögös narancssárga cuccban van. Meg kell hagyni csinos. Kezembe veszem a virágot és az ajándékot és fülig érő mosollyal közeledek felé. Átölelem a derekát és gyengéd csókkal köszöntöm.
- Bocs a késésért, dugóba kerültem.- hazudom szemrebbenés nélkül. - Csodaszép vagy. Boldog születésnapot.- mondom és újra megcsókolom, majd kézen fogva belépünk a terembe. Már az udvar is árulkodik az eleganciáról és a kényelemről. A zöld gyepen hosszan tarka virágok nyúlnak el. Szobrok és szökőkutak dobják fel a hangulatot, a ház mögött pedig medence is van, ha jól látom. A szórakozóhely nem túl nagy, de nem is kicsi. Nekem személy szerint megfelel. Az előtérben hangulatos zene szól és mosolygós portás fogadja a vendégeket. Jessica foglaltatott asztalt nekünk, jó messze a bejárattól. Mielőtt leülök a székemre még egyszer megcsókolom. Amíg az étlapot böngészi én a kezét szorongatom és imádkozom, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a napnak

Egy szüli napi bulin az ember jól szokta érezni magát nem? Legalábbis én eddig mindig jól éreztem magam, de most nem megy. Valami feszélyez. Nehéz olyan emberrel ünnepelni, aki iránt semmi mást nem érzek, csak a közönyt. Most felmerülhet a kérdés, hogy ebben az esetben, miért vagyok itt. A válaszom egyszerű. Azért, mert egy kényelmes, szar és boldogtalan kapcsolatba menekül az igaz szerelem helyett. Tudom, értem, hogy Chloe soha nem lesz az enyém, ezért próbálok egy újy „kapcsolatba” temetkezni, de nem igazán megy. Felszínesen vigyorgok és néha bólogatok, hogy ne érezze magát kellemetlenül, de az egyetlen vigaszom a mai napra az a bor és a pezsgő, na meg a tudat, hogy hamarosan vége. Mindenképp szeretném már befejezni ezt a kapcsolatot, de félek, hogyha véget vetek felhajtást fog csinálni. Az ilyen üres fejű libákból kitelik. Na mindegy. Legközelebb kétszer meggondolom mielőtt belemászok egy ilyenbe. Vagy Chloe vagy senki. Egy pillanatig elengedem a kezét, amíg tele töltöm a poharát, addig is csendben van. Beletöltöm az aranyló borocskát a pohárba és magasba emelem a kezem. Rámosolygok és halkan, hogy csak ő értse a szavaimat köszöntőt mondok.

- Sok Boldog születésnapot neked. Azt kívánom, hogy minden álmod valóra váljon. – rámosolygok majd a koccintás után belekortyolok az édeskés italba. Alig hallom meg a szavait, amiket hozzám intéz: „ Ha velem vagy nem kell más álom!” Na igen. Jobb lett volna, ha ezt nem mondja. Most teljesen bepánikoltam. Utálom az ilyen szövegeket, mert az egész hazugságon alapszik. Tapasztaltam. Magamra erőltetek egy mosolyt és megcsókolom. Csak ennek legyen vége, aztán úgy elmegyek, hogy soha többet nem lát. Miközben a bort iszogatom az étlapot nézem. Semmi kedvemre való nincs, egyáltalán nem vagyok éhes. Csak bámulom a fekete betűket és közben végig Chloera gondolok. Milyen jó lenne, ha most Ő ülne itt velem, őt csókolnám és vele ebédelhetnék. Mély sóhaj hagyja el a számat és leadom a rendelésem. Egy tányér pácolt csirkemellet, krumplival és egy üveg behűtött pezsgőt, amit azonnal kikértem az asztalomhoz. Az őszes hajú, pocakos pincér bólintott és kezében a tálcájával eltűnt egy fehér ajtó mögött. Ismét ketten maradtunk és agyam azonnal elkezdett forogni, hogy mivel tartsam a látszatot. Nem akarok lebukni, még nem. Agyam egy vonatot megszégyenítő gyorsasággal kutakodik a témák között, de semmi nem jut eszembe. Már kezdek kétségbe esni, amikor egy ismerős dal csendül a fülembe. Néhány másodpercbe beletelik amíg felfogom és megismerem a dalt. Körbenézek a teremben, de semmi furcsaságot nem látok. Lehunyom a szemem és felidézem az első táncomat az egyetlen és igaz szerelmemmel. Ez a mi dalunk. Istenem, most újra előtör belőlem a hiány érzése. Szeretem és nekem kell ez a nő. Fél füllel hallom ahogy asztaltársnőm lelkendezik, hogy ez milyen jó szám, mennyire szereti, és hogy táncolni akar. Engem és senki nem fog rávenni arra, hogy erre a számra mással táncoljak. Akárhogy alakult a kapcsolatunk ez a MI dalunk és mással még hallgatni sem akarom. Valahonnan láthatatlan erő ragadott magával és elsodort a múlt tengerébe. Előttem lebeg szerelmem édes arca, a mozgása, mosolya, mozgása és hallom csilingelő hangját. Hiányzik nagyon. Alig bírom magamba fojtani a könnyeimet. A következő pillanatban újy megjelenik a pincér az asztalunknál egy üveg pezsgővel, de ezt az italt nem én kértem. Nem volt behűtve ahogy kértem. A fekete ruhás pincér nagyon halkan súgja a fülembe, hogy egy hölgy küldte és a kezembe nyom egy szalvétát is. Sajnos az elém magasló testtől nem látom, hogy ki lehetett, de Jessica fürkésző pillantásait sikerül elkapnom. Felhúzom a vállam, jelezvén, hogy fogalmam sincs mi ez és elolvasom a rövid üzenetet. Gondolkodnom sem kell azon, hogy ki írta az üzenetet, mert anélkül is kitalálom. Chloe volt. Itt van valahol és látott Jessievel. Bizonyára a számot is Ő küldte. Összetűröm a szalvétát és ledobom az asztalra. Meg kell keresnem. Nem érdekel sem szülinap sem pedig Jessica haragja. Most csak ő érdekel. Készülök felpattani a székről, amikor a pincér félreáll és megpillantom őt. Egy hosszú kíméletlen hónap után újra látom. Belenézek a szemébe, ami lemondást és bánatot sugall. Annyira összetörtnek látszik. Fáj a szívem, hogy így kell látnom. Ahogy hátat fordít azonnal felpattanok és a nyomába sietek.
- Chloe!!! Kérlek…várj! – mondom és megfogom a kezét. Talán még sincs minden veszve.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kinek:- Egyetlen és utánozhatatlan Chloemnak.
Szavak száma. Nem tudom, de nem lett sok.
Megjegyzés: Bocs a minőségért

Sosem gondoltam volna, hogy így fogom látni újra Chloet. Az elmúlt egy hónapban, rengetegszer elképzeltem a találkozásunkat, de egyik sem ilyen volt. A képzeleteimben leginkább a békülés játszotta a főszerepet, de a mai nap, másképp alakult. Chloe meglátott egy olyan nővel, aki semmit nem jelent nekem, és félreértett mindent. Mondjuk megértem. Abban az esetben, ha én láttam volna így egy másik hímnemű lény társaságában, nem gondolonék másra. De azt akarom, hogy tudja mennyire szeretem, még akkor is ha most ezt látja rajtam. Ahogy nézem gyönyörű, de megtört arcát hirtelen valami fura érzés mardos. Talán a lelkiismeret furdalás. Nem tudom. Szeretném megbeszélni vele, elmondani neki, hogy soha nem szerettem mást, csak őt, de nem tudom hogyan fogjak neki. Egyáltalán akarja-e hallani a magyarázkodásomat. Szánalmas vagyok. Ahogy kezét kihúzza szorításomból hirtelen üresség fog el, az eddiginél is nagyobb és mélyebb üresség.

- Chloe... engedd, hogy elmagyarázzam... Esélyt sem kapok arra, hogy elmondjam mi ez a história, nem akarja meghallgatni a szavaimat. Megérdemlem. Szavai a szívem legmélyébe hatolnak. Igaza van. Az én szerelmem csak hiú ábránd volt, ő az aki nem szeret. Talán megváltoztak az érzései, de akkor is tudnia kell, hogy én mit érzek. Szólásra akarom nyitni a szám, de ismét megelőz, így egyetlen szót sem hallatok. Soha semmi nem zavart meg ennyire, mint a szavai. Most már tudom, hogy nincs esélyem nála. De akkor sem fogom hagyni, hogy magyarázat nélkül menjen el. Mozdulatlanul állok és nézem ahogy kisétál az ajtón, a hátamban már hallom Jessica idegesítő sípolását. Kifújom a levegőt, és minden udvariasságot elhagyva visszasétálok az asztalához. Nem érdekelnek az érzései, az sem ha bosszút áll, de még az illem sem. Ezt most tisztáznom kell Chloeval, ő a lgfontosabb, senki más nem érdekel.
- Ne haragudj Jessie, de most elmegyek. Fejezd be, nyugodtan az bédet, boldog születésnpaot. Rámosolygok, leteszem az asztalra a kaja árát és kirohanok az ajtón. Nagyon remélem, hogy még nem késő, hogy még utolérem. Fogalmam sincs, hogy merre mehetett, csak abban bízom, hogy valhogy megtalálom. Megálltam a klubb előtt, hogy kitisztítsam a fejem. A szívem ezerszer gyorsabban ver, a fejemben valami tompa, lüktető, kellemetlen érzést érzek. Szemem nem tudja megszokni a napfényt. Hiába nézelődöm, sehol nem látom. A remény utolsó szikrája alig pislákol már bennem. Hitemet és bátorságomat vesztve sétálok be a parkba. Talán itt meglátom. Mégha csak egy pillanatig is, de láthatom. Most nem olyan mint régen, megtört, de ez nem változtat semmit az érzéseim. Szeretem. Céltalanul, gondolataimba merülve sétálok az árnyékot adó fák közé, amíg meg nem pillantom Őt, egy padon ücsörögve. Az agyam nem gondolkodik, a lábam visz és hamarosan a hátában találom magam. Ahogy közelebb lopózok fülemet halk zokogás sérti. Miattam sír, ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire keményszívű és meggondolatlan. Visszanyelem a könnyeimet és némán állok. Nem jön a szavak. Mintha két éves lennék és még beszélni sem tudnék, nem értem mi bajom van. Legszívesebben elsüllyednék a föld alá. Ott legalább nem okozok több fájdalmat neki. Szavai előcsalogatnak belőlem valamit. Kezem óvatosan a vállára teszem, és szinte önkéntlenül mondom a szavakat.

- Egyszer volt, hol nem volt, vol egyszer egy fényképész. Ez a fiú egész életében azt akarta, hogy sikeres legyen. Egészen addig, amíg a sorstól nem kapott egy ajándékot. Ez az ajándék egy lány volt. Egyetlen pillantásával és mosolyával levette a fiút a lábáról. Innen kezdve a fotós csak az ajándékára tudott gondolni, nélküle nem létezett. Hatalmas szerencséjére az ajándéka viszonozta érzéseit, így egymásra találtak. De a buta fotósnak egy idő után már nem volt elég a lény mosolya és érintése. Többet akart. Olyasmit akart kicsikarni a lányból, amit soha nem lett volna szabad. Megérdemelte büntetését. A lány akit mindennél, még a saját életénél is jobban szeret elhagyta. A fotós nagy bánatában nem tudta mit kezdjen magával. Először alkoholba folytotta bánatát, majd a munkájába temetkezett, de ezek hiábavaló próbálkozásoknak tűntek. Az utolsó reménye a felejtésre egy új ajándék keresése volt. Hamar rájött, hogy az elsőt, az igazit nem lehet pótólni, de gyenge volt és nem lépett vissza. Ez a buta és kétségbeesett tékozló fiú most itt áll, a szerelme hátamögött és reméli, hogy kap egy utolsó esélyt a boldogságra. Mire végigmondtam a monológom, már nem tudtam, hogy mi volt az eleje. Csak magam elé meredtem és görcsösen kapaszkodtam Chloe vállába. Néhány másodpercnyi szünet után leülök mellé a padra és óvatosan megfogom a kezét.
- Bocsáss meg nekem életem. Szeretlek. Suttogom egy utolsó sóhajjal és a döntésére várok. Tőle függ a boldogságom és a boldogtalanságom is.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kinek:- Egyetlen és utánozhatatlan Chloemnak.
Szavak száma. Nem tudom.
Megjegyzés: Szívből jött.

Részemről befejeztem.