Elizabeth's New Life?!? - Liza & Jackson

Élénken él az emlékezetemben a három hónappal ezelőtti nap. Hogy is tudnám elfelejteni, mikor életem legrosszabb napja volt és a legelviselhetetlenebb döntést kellett meghoznom, amit igazából nem is én döntöttem el, hanem Lizzy. Méghozzá azzal, hogy csak úgy kisétált a stúdióból. Teljes mértékben megértem amit tett. Én is ugyan így cselekedtem volna az Ő helyében, nem is értem miért vártam mást. Talán azt hittem, hogy mond majd valamit, amitől rájövök, hogy nekem tényleg Ő kell, de ez nem így történt. Elviharzott és ott maradtam Alyson-al, akit bármi áron fel akartam kutatni és boldog voltam, hogy látom. Igen, boldog voltam ez a szörnyű igazság. És most már azt is bevallom, hogy hiányzott, de mielőtt még bárki azt hinné, Lizzy-vel csak azért voltam, hogy elfelejtsem Alyson-t, az hatalmasat téved. Két különböző személyiség és mindegyikben megvolt, hogy miért szerettem. Helyes a múlt idő, mert miután elvesztettem Lizzy-t, én marha újra megpróbáltam rendbe hozni a kapcsolatunkat Alyson-al, de két hónap után rájöttem, hogy ez nem fog működni. Nem is azért, mert nem szerettem vele lenni, hanem azért, mert nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe valaki más és nem kívántam azt, hogy bárcsak Őt tarthassam a karjaimban és esténként megcsókolhassam lefekvés előtt. Így hát 2 hónappal azután, hogy Lizzy kisétált az életemből, Alyson-t is elküldtem és éltem az egyedülállók életét. Rengeteg táncoltam és jártam meghallgatásokról meghallgatásokra, aminek meg lett a gyümölcse. 3 hetet töltöttem Kanadában egy híres énekes főkoreográfusa és táncosaként.
Megváltoztam, mint belülről, mint kívülről. A hajam hosszabb lett, persze nem annyira látványosan, de akik ismernek, azoknak feltűnhet. Izmosabb lettem és egyre kevesebbszer jutottam el a borotválkozásig, így mindig borostás arccal járkáltam a városban. A tánc megszállottja lettem, semmi és senki nem érdekelt, éjszakáig képes voltam fent maradni és újabbnál újabb mozdulatokat csempészni a mások által tökéletesnek nevezett koreográfiába. Nem sokat beszéltem az emberekkel, éppen csak annyit, amennyit szükséges volt. Talán egy ember volt, akit a Kanadában töltött idő alatt közel engedtem magamhoz és az Jeremy volt, a helyettes koreográfus. Sokat beszélgettünk, hülyültünk és szívattuk a friss táncosokat és hála neki, kezdett visszatérni belém az élet. Ezért is bántam, hogy letelt a 3 hét, de megígérte, ha New York-ban jár, mindenképp elviszem sörözni.
Vegyes érzésekkel tértem vissza New York-ba pár napja és a nővéremen kívül más nem nagyon örült a viszontlátásomnak. Na jó ez így nem igaz… Jack egész idő alatt, míg távol voltam zaklatott – persze jó értelemben – és küldözgette nekem azoknak a csajoknak a képét, akiket összeszedett nekem. Hiába mondtam neki, hogy nincs szükségem senkire, szentül meg volt győződve arról, hogy nekem kell valaki, mert csak így tudok újra a régi lenni. Finoman lekoptattam minden jelentkezőt a táncra hivatkozva és elmagyaráztam Jack-nek, hogy tökéletesen érzem magam, nem kell a segítsége. Párszor még bepróbálkozott, de végül felfogta és inkább magának ajándékozta a lányokat. Különösen egy barna hajó lányért volt oda és mi történt? Amire a legkevésbé számítottam. Jack és Emily – mert így hívják a lányt – azóta együtt vannak és nőfaló barátom végre megállapodott egy lány mellett. Jack-nek köszönhetően ma a Palace-ba megyünk, fogalmam sincs mi lesz ott, de a tömegre vágyom a legkevésbé. Inkább ülnék be egy hangulatos bárba dumálni, mert igazán kíváncsi vagyok arra, mivel sikerült megfognia a haverom. Viszont megígértem, hogy megyek, így miután lefürödtem és összepakoltam magam után, kinyalva álltam a tükör előtt. Az ing és a mellény feszült rajtam, mert mielőtt elutaztam volna, akkor kaptam anyámtól őket, a nadrág viszont passzolt. Szemforgatva és nagyot sóhajtva indultam lefelé a lépcsőn és álltam meg a ház előtt, ahova nemsokkal érkezésem után begurult Jack és Emily. Mosolyogva szálltam be a kocsiba és nyúltam el a hátsóülésen. Jack persze nem hagyhatta ki és megjegyezte Emily-nek, hogy kezd aggódni értem, amiért jó ideje nem látott lánnyal. A lány hangosan felnevetett és hátrafordult hozzám, majd mosolyogva megjegyezte, hogy nem kell aggódnom, mert rendes srácnak tart és hamarosan úgyis eljön az a lány, aki nekem kell. Hiába is mondtam volna neki, hogy eljött az a lány az életembe, csak voltam akkora barom, hogy hagytam elmenni.
Negyed óra kocsikázás után megérkeztünk a Palace Hotel elé és indultunk el együtt befelé. Először fogalmam sem volt, mit keverünk mi ott, mert hát az igazat megvallva, nem tartoztam annyira az elit körbe, mint Jack vagy Emily. A liftnél ácsorogtunk, mikor unalmamban a másik falnak dőltem és nézelődtem. Körbe és körbe, aztán olyat láttam, amitől majdnem megállt a szívem. Liz a recepciónál állt és gyönyörű volt. A piros ruha, ami rajta volt egyszerűen mintha ráöntötték volna. A haja leomlott a vállára, ahol megtört és egészen a derekáig ért. Ledöbbentem… csak néztem Őt és megbabonázva éreztem magam. Nem is figyeltem arra, mint beszél Jack, csak miután megpöckölte a homlokom.
-Jackson gyere itt a lift… - Emily már beszállt és ő tartotta, míg rám vártak.
-Itt van egy ismerősöm, menjetek csak, megyek utánatok. – Vigyorogtam rájuk.
-12. emelet 1235-ös lakosztály, de ne keveredj el. Anyáék vacsorát tartanak és régen láttak. – Azzal beszállt a liftbe, én pedig a recepció közelébe somfordáltam. Lizzy-től álltam meg alig pár méterre és egy újságot lapozgattam, mikor meghallottam, hogy epret rendelt az 1480-as szobába. Mikor elsétált mellettem felismertem a parfümje illatát és biztos voltam benne, hogy ez tényleg Ő és nem csak a szemem játszik velem. Pár pillanat múlva észrevettem egy pasast epres tállal a kezében, amint épp egy tálalókocsira pakolja és cselekedtem. Valami írtó béna szöveggel és 30 dolcsival lefizettem, aztán már száguldottam is a lift felé. Megnyomtam az emelet számot és alig sóhajtottam, már a szinten is voltam. Kitoltam a kocsit és elindultam az 1480-as szoba felé. Odaérve ideges lette, izzadni kezdett a tenyerem, a torkomban gombóc volt, de összeszedtem magam és bekopogtam. Az a pár pillanat, míg ott álltam az ajtóban, az maga volt a kínszenvedés. Mikor kinyílt, Lizzy meglepődve nézett rám és azt vártam, mikor csapja rám és az eprekre az ajtót. Gyorsan kihasználtam a lehetőséget és beszélni kezdtem.
-Hoztam neked epret. – Mutattam rá a tálra. – Nézd, sajnálom az egészet, nem akartam, hogy elmenj, de olyan gyorsan eltűntél. Hibát követtem el és az elmúlt hónapokban hibát hibára halmoztam, de nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna Rád. Iszonyatosan hiányzol… tudom, nem lesz sétagalopp, hogy újra bízni tudj bennem, de kérlek add meg az esélyt. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni újra. – Toltam el a kocsit az útból és közelebb léptem hozzá. Magamba szívtam újra az illatát és raktároztam magamban. – Tudom, hogy most gyűlölsz, de az is egyfajta érzelem és ha gyűlölsz, akkor tudom, hogy még számítok neked. És azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged. – Lehajoltam és megcsókoltam, de alig értek össze az ajkaink, pofon csattant az arcomon, amit megérdemeltem…

Ezt viselem:Ezt

Elég nagy pofont kaptam és be kell valljam, van ebben a lányban erő. Zsebre tett kézzel álltam az ajtóban és nem tudtam levenni a szemem róla. Annyira gyönyörű volt, ugyanakkor olyan szavak hagyták el a száját, amik iszonyúan fájtak. Mintha minden egyes mondatnál valaki kést szúrna a szívembe és még meg is forgatná. Viszont azzal is tisztában kellett lennem, hogy ezt mind én váltottam ki belőle és megérdemlem, hogy fájjon amit mond. Miután kibeszélte magát, az ajtóhoz lépett és becsukta volna, ha nem rakom oda a lábam és nem állítom meg.
-Nem megyek sehova, beszéljük meg. – Kértem tőle, de nem hatotta meg, mert a biztonságiakkal fenyegetőzött. Aztán, mintha az égiek meghallgatták volna az imáimat, a lakosztály összes telefonja egyszerre kezdett el csörögni. Ezt kihasználva, még a telefon után nyúlt, a szobába léptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Sőt nem csak becsuktam, hanem bezártam, majd az ágyra ültem, pont Lizzy mellé. Jó szorosan, miközben telefonált. Fogalmam sem volt, ki az az Alex, de nem is érdekelt. Ahogy az ágyon ült, abban a piros ruhában és ahogy a szemem végigfutattam meztelen lábain, egészen fel a ruha aljáig, piszkos gondolatok kavarogtak a fejemben. Biztos voltam abban, hogy ha nem lennénk fasírtban, ez a ruha szakadtan végezni a padlón, mert biztos nem tökölnék a cipzárral. Nem sokáig élvezhettem a közelségét, mert a telefont lerakta, Ő pedig felállt és ellépett tőlem. Összegörnyedve ültem az ágyon, a kezeim az ágyon pihentek és úgy hallgattam, ahogy arra kér, igenis tűnjek el. Nem mozdultam, hanem én is felálltam és egész közel álltam meg előtte.
-Nem megyek el… szeretlek és tudom, hogy te is szeretsz. Elrontottam, de rájöttem a hibáimra, csak hagyd, hogy jóvátegyem. Soha többet nem bántalak meg. Alyson-t elküldtem és többet nem fog bekavarni. Kérlek… ennél jobban még soha nem akartam semmit. – Mondtam alig pár centire az ajkaitól, majd újra megcsókoltam és tartva az újabb pofontól a karjait a nyakam kör fontam és ott is tartottam, mielőtt támadásba lendülne. Egy idő után elengedtem és a kezem a derekára csúszott, onnan pedig lejjebb vándorolt, de végül engedtem az ölelésből és visszaültem az ágyra, magam mellé húzva Őt. Egy darabig csak néztem az arcát, a szemeit, az ajkát és átkoztam magamat, amiért egy pillanatra is megfordult a fejemben, hogy elhagyjam egy másik lányért. Akiben egész idő alatt Lizzy-t kerestem. Ha nevetett, ha beszélt vagy ha egyszerűen csak azt mondta szeretlek. Ilyenkor kibújtam mindig valamilyen tettel vagy egy oda nem illő mondattal, mert nem tudtam volna én is ugyanazt mondani neki.
Vettem egy mély levegőt és tudtam, hogy mondanom kell valamit, mert ha most nem vallom be őszintén, hogy mit érzek, több alkalmam nem lesz. A szeretlek és a nem akarlak elveszíteni nem tükrözik, mi van bennem. Így erőt vettem magamon, felé fordultam és megfogtam a kezét.
-Mi összeillünk, nagyon is. Azért szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. És ez jó érzés. – Simogattam meg a kezét. – Vigyáznék rád és mindig a kedvedben járnék. Őriznélek mikor alszol és tudom, hogy most utálsz, de nem érdekel, mert számomra te vagy a legfontosabb. Azt mondják az okosok, hogy időbe telik, míg valaki megtalálja azt az Egyet, de nem értek velük egyet. Csak 23 éves vagyok, de én már megtaláltam. Itt ül velem szembe és belepusztulok abba, hogy nem lehetek vele, mert elbaltáztam a dolgainkat. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy másvalakivel látlak majd és másvalaki csókol majd és nem én. Akarom kettőnket Lizzy… - Fejeztem be a monológom azzal a mondattal, amit a legelején - mikor egy hét után újra találkoztunk – mondtam neki. Nem tudtam, most mire számítsak, de semmiképp nem akartam elmenni. Már az sem érdekelt, hogy Jack és a szülei ugyanezen a szinten várnak arra, hogy én végre belibbenjek és mosolyogva csacsogjak nekik arról, hogy az elmúlt pár hónapom miről szólt. Én sem tudnék beszélni róla, mert nem voltam önmagam. Most, hogy itt vagyok vele, megint a régi Jackson vagyok, aki most tárta fel szívének legféltettebb kincseit és viszonzásra vár.


Ezt viselem:Ezt

Minden imára, amit mondtam, te vagy a válasz. Egy dal, egy álom, egy suttogás.

Az a pár pillanat, amíg nem szólalt meg, az maga volt a pokol. Ezer meg ezer gondolat átfutott a fejemen azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a válasza ezekre a szavakra, amiket kiadtam magamból. Szívből szólt és nem sok lánynak mondtam ilyet… sőt, egyetlen egy lánynak sem fedtem fel soha az érzéseimet igazán. Ő ettől is különleges… a kezével babráltam, mígnem megszólalt. A torkomban gombóc volt, a szívem vadul kalimpált és felkészültem a lehető legrosszabbra. Ma este látom őt utoljára és lehetek a közelében.
Az a tudat, hogy összetörtem a szívét, a lehető legrosszabb érzés volt a világon. Hiába a sok bocsánatkérés és könyörgés, sosem fogom tudni összeragasztani, mert tönkre tettem azzal, hogy vacilláltam közte és Alyson között. Voltam akkora barom, hogy hagytam elúszni ezt a csodát, ami kettőnk között van. Mert nem tudom másnak nevezni, mint csodának. Életem legfájdalmasabb szakaszában találtam rá a boldogságra, én pedig hagytam, hogy egy lány tönkre tegye, akinek sosem voltam olyan fontos az évek során, mint Lizzy-nek pár hónap alatt. Mert ez így van. Sokkal több figyelmet és törődést kaptam tőle, mint bármely más barátnőmtől eddig. Férfiből vagyok, nekem is vannak szükségleteim, de amikor vele vagyok, elfelejtem őket és csak arra koncentrálok, hogy ameddig csak lehet, a karjaimban maradjon és ne tűnjön el, mint egy álom.
Még a levegőt is visszatartottam, úgy figyeltem arra, ahogy beszél. Még a hangja is hiányzott… tudom, hogy sok időbe fog telni, mire elmúlik a félelme és újra bízni tud majd bennem, de ez sem érdekel, türelmes vagyok, csak nem akarom újra elveszíteni. A következő pillanatban az ölembe mászott, pontosan úgy, ahogy azt régen is tette és megcsókolt. Ez a csók azonban teljesen más volt, mint az ezelőttiek. Tele volt szenvedéllyel, szerelemmel és vágyakozással. Szorosabbra fűztem a karjaimat körülötte, viszonoztam a csókot, majd a kezemet a tarkójára csúsztattam és közelebb vontam magamhoz. Az agyam kattogott, a szívem megint őrült tempóban vert és mintha szédültem is volna… sosem éreztem ilyesfajta érzést senki iránt. Mikor elváltak ajkaink, homlokomat az övének támasztottam és végre valahára megszólaltam.
-Én is szeretlek Lizzy. Iszonyatos volt nélküled ez a három hónap. - Suttogtam. – Tudom, hogy nehéz lesz, de bízz bennem. Nem fogod megbánni. Megteszek érted bármit Hercegnőm. – Pusziltam meg a homlokát, majd lehajoltam és újra megcsókoltam, ám ekkor megszólalt a mobil a zsebembe. Rezgett, mint a veszedelem és volt egy sejtésem, hogy ki volt az. A gyanúm beigazolódott, mikor a kijelzőre néztem és megpillantottam, ahogy Jack vigyorog vissza rám. Szemforgatva vettem fel, de bele sem szólhattam, mert a barátom már osztotta is.
-Basszus Jacks 1 órája eltűnntél, anyám ki van bukva, mert azt hiszi, nem vagy rá kíváncsi. Ne csináld ezt haver, szedd a lábad és gyere. – Mondta könyörögve. Kicsit elszégyelltem magam, hiszen Mrs. Bloom mindig is olyan volt, mintha a második anyám lenne. Neem az Madison, akkor mint a harmadik anyám, én pedig nem vagyok képes csevegni vele.
-Fél óra és ott vagyok. – Sóhajtottam. – És mond meg neki, hogy fontos dolgom volt, azért késtem. Kössz cimbi. – Azzal kinyomtam a telefont és újra csak Lizzy-é voltam.
-Ne haragudj, csak Jack volt az. – Csókoltam meg. – Az anyja régen látott és meghívott vacsorázni. Még Kanada előtt megígértem neki, hogy eljövök. – Újabb csók. – De képtelen vagyok elszakadni tőled. – Mondtam mosolyogva és magamhoz öleltem.
-El sem tudom mondani mennyire hiányoztál. – Tettem az állam a feje búbjára és körbenéztem a szobában. – Te miért alszol ekkora lakosztályban egyedül? – Kérdeztem homlokráncolva.

Ezt viselem:Ezt
Zene, amit közben hallgattam: Nicole Scherzinger - Don't hold your breath

Mosolyogva hallgattam, ahogy mesél és hiába is próbáltam visszafogni, a végére elnevettem magam.
-Szóval anyukádnak új pasija van és te ki lettél rekesztve ebbe a bazi nagy lakosztályba. – Mondtam még mindig vigyorogva és újra körbenéztem. A szobába simán elférne egy amerikai focicsapat meg egy sima foci csapat, hozzácsapva a pompom lányokkal, meg mi ketten.
Ahogy a karjaimban pihent és majszolta az epret, sehogy sem volt kedvem otthagyni és bájologni egy tucat ismeretlen ember előtt, de ha már megígértem Jack-nek, akkor mindenképp ott kell lennem. Az órámra néztem és volt még 10 percem, hogy átvánszorogjak. Minden időt ki kell használni, ezért elvettem az öléből az eprekkel teli tálkát és a földre raktam. Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam, közben pedig úgy ügyeskedtem, hogy mindketten az ágyon legyünk, lehetőleg ő alul én felül. Megfelelő hely lett volna ez a lakosztály ahhoz, hogy egymásnak essük, mégis mikor megcsókoltam újra és belemerültem volna, megcsörrent a mobil a zsebemben.
-Ezt nem hiszem el… miatta néznek buzinak esküszöm. – Másztam le Lizzy-ről és nyúltam a telefon után, majd felvettem.
-10 perc és megyek Jack… de tényleg. Adj még 5 percet és ott vagyok. – Mondtam türelmetlenül, közben Lizzy-re néztem és eszemben sem volt elmenni. Viszont ha azt akarom, hogy a legjobb barátom ne rágjon be rám, akkor muszáj lesz.
-Ne szarozz Jackson, már nem tudok milyen kamu szöveget kreálni. – Nevette el magát, amitől én is elnevettem. Aztán bekattant valami a fejembe.
-Figyelj Jack, gáz, ha viszek magammal egy vendéget? – Kérdeztem izgatottan és Lizzy-re néztem ismét.
-A felét se ismerem azoknak, akik itt vannak, szóval anyámnak fel se tűnne. – Válaszolta könnyedén, majd hallottam az anyja hangját a háttérben és el is búcsúzott tőlem.
Azonnal Lizzy-hez fordultam vigyorogva.
-Na mit mondasz? Átjössz velem Jack-ékhez vacsorára? Itt vannak a szinten, szóval messze sem kell menni. – Néztem rá nagy boci szemekkel. – Nincs erőm, hogy itt hagyjalak és legalább megismered a legjobb barátom. – Bújtam hozzá és titkon reménykedtem, hogy végre bemutathatom azt a lányt, akiről eddig folyton áradoztam Jack-nek.

Ezt viselem:Ezt
Zene, amit közben hallgattam: Lady GaGa - The edge of glory
Megjegyzés: Szégellem magam, hogy csak ennyi lett