Private Meeting ~Ben~Alexa

Ben-nek~

Már vagy két órája készülődtem otthon mire eldöntöttem, mit vegyek fel. Sosem volt könnyű dolgom a ruhákkal.
Betty már rég megunta, hogy feleslegesen álljon a szobámban ezért lement a konyhába hogy hozzon nekem valami
sütit. Én pedig csak mosolyogva bólintottam erre. Betty segített kisminkelni engem meg minden, de azt persze nem
tudta megállni hogy ne faggasson ki hogy miért és hova megyek tulajdonképpen. Persze nem mondhattam el az igazat
még Betty-nek sem hiszen ez a családi viszály az én családom és Ben családja között kicsit megterhelő. És nem hiszem
hogy Betty is örülne annak, hogy Ben és én nagyon jó barátok vagyunk már az idők kezdete óta. Senki sem sejti, hogy mi milyen kapcsolatban állunk, hiszen Ben és én nagyon jól eljátszottuk mások előtt azt hogy utáljuk egymást. Olyankor nagyon utáltam azt a helyzetet ami köztünk vagyis a családunk között folyik. Miután elkészültem elköszöntem Betty-től, de furdalta a kíváncsiság, hogy kivel van találkozom. Én persze hallgattam Ben-ről, csak annyit mondtam, hogy egy barátommal. Mielőtt kiviharoztam volna a házból egyenesen apámhoz mentem be. Na ná, hogy ő sem hagyhatta ki hogy rákérdezzen hova és kivel megyek el. Remekül tudtam
hazudni hiszen profinak számítottam már benne Ben miatt. Hiszen évek óta eltitkolom előle a Ben-nel való kapcsolatomat.
-Apa nyugi csak egy ismerőssel megyek el a városba nem pedig az esküdt ellenségeddel. Úgy, hogy most mentem... legyél jó szeretlek, szia.
-Köszöntem el az apámtól és Betty-től is majd beszálltam a kocsiba és szinte megfenyegettem a sofőrt, hogy bárkinek is elmondja, hogy a parkban van találkozom akkor ki van rúgva és én fogok gondoskodni róla, hogy sehova ne vegyék fel dolgozni. Nem
voltam ilyen ellenséges másokkal, de viszont nem kockáztathattam, hogy apám, Betty vagy akár Ben családja közül valaki
rájöjjön a találkozásunkra vagy hogy milyen viszonyban vagyunk. Kiszálltam a kocsiból és elküldtem a sofőrt, hogy menjen egy kicsit kocsikázni. Ben már a hídnál volt én pedig odasétáltam, de épp háttal volt nekem. Így lassan a háta mögé sétáltam majd a mindkét kezemmel letakartam a szemét.
-Na ki vagyok?
-Kérdeztem majd elé álltam és mosolyogva megöleltem.
-Szia Ben! Mi újság veled? -Kérdeztem tőle miután mindketten leültünk egy padra. Nem voltak a parkban szerencsére olyan sokan. És ha voltak is azokat nem ismertük.

Ben-nek <3

A tőlem igen csak megszokott hangon köszöntöttem Ben-t. Egy ideje már nem láttam és hát kicsit hiányzott
is már. Amikor odaértem mellé ő is kedvesen köszöntött, persze a saját vicces módján. Viszont többek között
ezt szerettem benne, hogy akár egy pillanat alatt jó kedvre tud deríteni engem. Elkezdett viccelődni és hát
erre nem sokat tudtam mondani azon kívül, hogy már meg sem lep a dolog.
-Hát na látod az meglehet. Már csak a szőke haj és a kék szem hiányzik.
Mondtam neki mosolyogva. Őszintén szólva nem tudom mit is mondhatnék neki először, hiszen olyan régóta
nem beszéltünk már és azt se tudom hogy hol kezdjem. Mindig is szerettem őt és ő volt a legjobb barátom
annak ellenére, hogy a szüleink nem éppen díjaznák ezt a felhőtlen barátságot köztünk. Még szerencse, hogy
eddig nem jöttek rá, mivel nem vagyok a legjobb a hazugságokban. Viszont a sok év alatt megtanultam hazudni Betty-nek
és az apámnak. Hiszen erre azt szokták mondani hogy a "cél szentesíti az eszközt!" Hát igen és jelen esetben a cél Ben barátsága volt
és az eszköz a hazugság.
-Te is nekem Ben. Értem szóval csak a szokásos családi dráma. Hát mondanám, hogy nálam jobb a helyzet, de nem.
Amikor eljöttem apám és Betty rögtön faggatni kezdtek engem. Hogy hova megyek és kivel.
Válaszoltam Ben-nek nyugodtan...egyáltalán nem voltam meglepődve a viselkedésén, de azon meg voltam, hogy ilyen nyugodt. Néha ha a családról van szó nem éppen a nyugalomról nevezték el, de ez most nem lényeg. Aztán eszembe jutott az üzenete.
-És csak találkozni akartál vagy mondani is szerettél volna valamit?
Kérdeztem mosolyogva tőle majd beleittam az italomba amit hozott nekem. És a kezemben lévő csokit elkezdtem kibontani.
-És még csokit is kaptam... milyen szerencsés vagyok.
Mondtam nevetve neki közben meg leültünk egy padra és mosolyogva pillantottam rá ahogyan ő rám. Közben körbe néztem a parkban, mert nem lenne valami jó dolog ha valaki felismerni engem vagy őt amint itt nyugodtan beszélgetünk. Mindenki előtt vagyis a külvilág számára mindig is ellenségek voltunk. Azt játszottuk el, ha valaki meglát minket akkor rögtön egymás torkának esünk és minden félét egymás fejéhez vágunk. De úgy nehéz volt veszekedni és megjátszani az ellenségeket miközben tudtam, hogy a legjobb barátok vagyunk kiskorunk óta. Nem könnyű egyikünk élete sem és fenekestül felfordult, de úgy próbáljuk alakítani ahogy jó. De egyelőre nem volt olyan valaki a parkban akinek eljárhatott volna a szája. Mert ha ez egy nap megtörténik akkor nem tudom mi lesz. Belegondolni is rossz, apám kedves meg minden, de ezt sosem engedné meg az egyetlen szeme fényének. Ben szüleivel mindig is ellenségek voltak így hát én is, de ez fordítva is igaz.

A padon ültünk, de miközben kedvesen válaszoltam a kérdéseire addig mélyen eltemetkeztem a gondolataimba.
Fontos volt, hogy biztosra menjek azzal kapcsolatban, hogy senki nem figyel minket, de ahogy körbenéztem ezen
a helyen rá kellett jönnöm, hogy nem hogy egyre többen lennék, de egyre kevesebben lettek. De nekem és Ben-nek
ez csak kedvezett szerencsére. Már csak az hiányzott volna, hogy egy pletykás csaj erre jöjjön és akkor nekünk annyi lett
volna.
-Most mi az? Ismersz engem... mindenre találok megfelelő metaforát. És hát itt a szőke lett a nyertes. Tudod mint a "szőke herceg fehér lovon. "
Mondtam neki és felemeltem a két kezemet mintha idézőjelben beszélnénk. Régóta nem szórakoztam ilyen jól és örültem, hogy
Ben-nel most remekül érzem magam. Végre nem volt utálat, veszekedés és a többi. Ben emlékezetet egy közös emlékünkre.
És hát őszintén szólva az az emlék elég veszélyes volt, de annál inkább élvezetesebb volt. A sok dolog között Ben és én abban
hasonlítunk egymásra, hogy szeretjük túl lépni azt a bizonyos határt amit általában a szüleink szabnak nekünk. De mivel eddig
sosem jöttek rá így nem volt szükségszerű foglalkoznunk a következményekkel sem.
-Hogyne emlékeznék rá... hát az az eset nem volt minden napi azt el kell ismernünk. De a szállodai dolgozókat erősen befenyítetted
szóval esélyünk sem volt lebukni. Viszont bennem volt az az érzés, hogy pont velük szembe megyünk. De élvezetes volt.
Mondtam neki kedvesen majd elnevettem magam az emlék hatására. Őszintén szólva örülök, hogy ilyen emlékek vannak benne
na és persze bennem is. Közben tovább ittam az italomat ami már félig-meddig elfogyott.
-Ennek örülök, hogy annak tartsz, bár a mi családunk között csoda ha valamelyikünk is épelméjű maradt.
Mosolyodtam el, de annak ellenére, hogy szeretem az apámat sosem értettem mi ez az ellenségeskedés a két család között.
Őszintén elegem volt a sok viszályból, de akárhányszor rákérdeztem csak kerítve beszéltek róla. Mintha nagy titok venné körül a két családot, amit nem mondanak el nekünk vagy nem akarnak.
-Értem... őszintén szólva konkrétan nem akartam mondani semmit sem. Vagyis ha jobban belegondolok, de akartam mondani neked valami nagyon fontosat. És szerintem ugyan annyira ki fogsz akadni mint én.